2015. február 27., péntek, 19:00

Pécsi Nemzeti Színház

A Pécsi Nemzeti Színház Pán Pétere valóban egy nagyszabású, látványos, zenés produkció, ahogy az a honlapon is hirdetve van. A darabot a Broadway-ről hozták, bár szerintem nem kellett volna ilyen messze menni érte. A zene nem egetrengető, a történet pedig hát, valljuk be, nem tartalmaz hitchcock-i fordulatokat. Ráadásul valószínűleg nem a non-replica jogokat sikerült megszerezni, úgyhogy a darab nagyon sokban hasonlít a 2002-ben Debrecenben bemutatott darabhoz, amelyet meg lehet tekinteni a legdominánsabb videómegosztó oldalon is.

A történet

A történetünk egy család gyerekszobájában kezdődik, ahol a három gyermek épp aludni készül. Illetve a nevelőnő és a szülők tuszkolják őket az ágyba. Természetesen mindenki megmutatkozik a családból, feljönnek a szülők is elbúcsúzni, mielőtt elmennének vacsorázni, sőt, a kutya is beköszön a gyerekszobába.  Majd a szülők lelépnek, és megérkezik Pán Péter, aki berepül az erkélyajtón az árnyékát keresve. Ekkor felkel Wendy, a legidősebb gyerek, és miután visszavarrja a fiúra az árnyékát, közösen felkeltik a másik két Darlingot, és elrepülnek Sohaországba, ahol legyőzik a gonosz Hook kapitányt, majd visszatérnek, és (a címszereplő kivételével) felnőnek.

Igen, a történet ebben a négy mondatban teljes egészében leírható. Nem igényel egyéb magyarázatot, segítséget, és még egy egyszerű ember is megérti. Ez lehet előny, lehet hátrány, nekem inkább utóbbi volt most.

 A szereplőkről

 Pán Péter (Mikola Gergő) és Wendy (Kulcsár Viktória)

Mikola Gergőre illett a címszerep, eléggé csibész hozzá. Színészi teljesítményét már a színházhoz kerülése óta dicsérem, énekileg azonban csak ebben az évadban kezdtem el vele megelégedni, és most is tetszett, leszámítva helyenként a kitartott hangokat. A repültetést élvezhette, pörgött-forgott maga körül, ami (nekem) már nem tartozott hozzá a tevékenységhez, de hadd csinálja. Pán Péter karaktere nem rejteget sok különleges érzelmet, végig ugyanaz a tisztelelkű, ám rosszcsont kissrác marad, aki nem akar felnőni, és ezt nem eshetett nehezére megformálni.

Kulcsár Viktória szintén eléggé meggyőzött, mint Wendy. Már mikor a Mágnás Miskában megismerhettük, tudtuk, neki lesz még jövője itt, s azóta több szerepben is megcsodálhattuk őt. A prózai részekben egyaránt jó volt, akárcsak az énekes feladatokban, bár Wendy szerepe azokban nem bővelkedett. Wendy kislányos karakterét fiatal korából adódóan el lehet neki hinni, a darab végén már nehezebben kapjuk meg, hogy az egykor (kb 5 perccel előbb) még fiatal lány már felnőtt édesanya, és átengedi a lányát Pán Péternek, hogy gyermeke is átélhesse azt a kalandot, mely neki is megadatott. A szerep azonban hasonlóan rövid ívet fut be, mint Péteré, változásokon Wendy sem nagyon megy át, úgyhogy ezt a szerepet szerintem ő sem tartja pályája csúcsának. Korrekt volt.                                  

A gyermekszereplők, név szerint Michael (Papp László) és John (Nagy Bence), akik Wendy kistestvéreit alakítják elég korrekten álltak helyt a színpadon,ám több itt és most nem nagyon történt. John az idősebb, „stréber” gyerek, aki lexikonokról álmodozik, Michael pedig az igazi kisfiú, aki él-hal a csokitojásért. A kettő közül Michael az, aki egyáltalán esélyt kap arra, hogy a nézők kicsit jobban a szívükbe zárják, és ez az én esetemben talán meg is történt. Azonban egyik kisfiú sem lökött a hátamra.                            

Köles Ferenc két szerepben mutathatta meg magát. Először Mr. Darling, a szigorú, ám bohókás apa szerepében láthattuk, majd ő alakította Hook kapitányt is. Nyílván utóbbi volt a nézőkre nagyobb hatással tőle, mivel ez a karakter jóval többet van a színpadon, mint az édesapa. Hook kapitány szerepét a színész fantasztikusan formálta meg, úgy látom, annak ellenére, hogy betegsége okán a premiert nem ő játszhatta, és csak később állhatott be a darabba, ez a szerep teljesen az övé, és az este legkiemelkedőbb teljesítményét tőle kaphattuk meg.

Hook kapitány (Götz Attila)

Stubendek Katalin az édesanya szerepében tért vissza a színpadra harmadik gyermekének születése után. Passzolt rá a szerep, nem lehetett neki nehéz megformálni a háromgyerkmekes édesanya karakterét, gyakorlatilag önmaga lehetett, és még egy altatót is énekelhetett. Többet azonban szerepe kevéssége miatt tőle nem kaptunk.

Unger Pálma megint villanthatott magából, sajnos ismét csak keveset. Vicces volt a karaktere, az akcentusos házvezetőnő sok humor tárgyát képezte, kár, hogy nem lehetett többet színpadon.

Az indiánok és a kalózok, és az elveszett fiúk. Ők voltak azok a klikkek, melyekre Sohaország lakóit felosztották. Ők nagyon szépen táncoltak és énekeltek, ám jellemzésükre külön itt nem térek ki, mivel nem nagyon lehet róluk mit írni, korrektek voltak, ennyi.

A Darling gyerekek és Sohaország lakói

Széll Horváth Lajos volt Hook Kapitány jobb keze, aki még a halálba is képes vezére után ugrani. Teljesítménye jó volt, ám nem adta vissza azt, amivel a Szentivánéji álom, vagy A dzsungel könyve kapcsán megajándékozott minket. A másik fontos kalózt Kerekes Soma Lőrinc alakította, akin nagyon meglepődtünk, de szerencsére pozitívan tudtunk csalódni. A prózai részekbe ő csempészett humort, mikor vissza-vissza szólt Hooknak, és ezzel ő tudhatja be magának az este második legjobb alakítását. :) 

Amire még kitérnék, az Csingiling karaktere. A Disney meséjével ellentétben itt egy fény jelezte megjelenését, és xilofon-játék a beszédét.  Neve pedig (számomra érthetetlen okokból) Csingiling helyett Tündrilla lett, ezt a váltást pedig szintén nem értem. A karakter mellé a szereposztó táblán Horváth  Judit neve szerepelt, arra gondolok, ő lehetett a xilofon-játékos, aki Tündrilla nyelvén „beszélt” nekünk.

Összegzés

A Pán Péter pécsi előadása egy nagyon mozgalmas, nagyon látványos darab. De ennél sajnos nem több. Hiába megfelelőek (javarészt) a színészi teljesítmények, a zene közepes, a történet lagymatag, a szövegek felejthetőek, a megoldások pedig helyenként izzadságszagúak. A repültetések néhol-néhol indokolatlanok, itt-ott kidolgozatlanok, természetellenesek, jobb lenne vigyázni vele, hiszen, ahogy azt mind tudjuk, a kevesebb néha több. A produkció azt az érzést kelti, hogy a célközönség általános iskola nyolcadik osztályának életkoráig tart, az idősebb nézők pedig le vannak ejtve, vagy élvezik, amit látnak, vagy nem. Ez nem azt jelenti, hogy ez egy rossz előadás lenne, de a várt hatást sajnos nem kaptam meg. Gyermekeknek tökéletes lehet az előadás, én ebben az esetben azonban nem tudtam Péterrel menni, és vele mondani, hogy hiszek a tündérekben.

Ezt a limonádét most nem sikerült megfelelően ízesíteni, kevés volt a citrom, sok volt a cukor, és még több a víz. Legközelebb arányosabban kell keverni.

Értékelés

összesen: 62/100 

 Az előadás teljes szereposztása, kiemelve az általam látott szereposztással

a képek a Pécsi Nemzeti Színház honlapjáról, a www.pnsz.hu -ról származnak

S.a.n.s.