2015. április 30., csütörtök, 19:00

Pécsi Nemzeti Színház

A darabról

A pécsi Don Giovanni kritikájának megírása nagyobb kihívás elé állított, mint eleinte gondoltam. Mivel ez egy opera, ezért a dalok eléggé megszabják a jelenetek sorrendjét és azok alakulását. Miközben a darabot eredetinek éreztem, eléggé mainak is találtam, és ez összességében jó érzéssel töltött el. Zeneileg nem kell nagyon részleteznem a darabot, W. A. Mozart egyik legismertebb operája még a zeneileg műveletlenebbeket, vagy kevésbé műértőbbeket is lekötheti, ha azok nyitottak rá. Oberfrank Péter lendületesen dirigálta a zenekart, így a darab nem ült le. Rendezésileg nem túl erős kompozíció, több olyan rész is volt benne, melynek jelentésére még most sem jöttem rá, sőt nagyon úgy érzem, hogy az öncélú elragadtatás volt a cél, ezzel pedig én nem tudok sajnos egyetérteni.

A darab története (részletesen, csak azoknak, akik nem ismernék)

Don Giovanni az éj leple alatt beoson Donna Annához, hogy elcsábítsa, ám ekkor párbajra hívja a nő apja, a kormányzó. Miután Anna vőlegényéért siet, Giovanni leszúrja a férfit, és elmenekül, ám mivel Anna nem ismerte fel a szoknyavadászt a sötétben, visszatérve nem tudják, kit gyanúsítsanak a gyilkossággal, ám Ottavio bosszúra esküszik.

Ezek után a Giovanni által már elcsábított és elhagyott Elvirát láthatjuk, ahogy bosszút forral szintén Giovanni ellen, mivel az csúnyán elbánt vele. Leporello megmutatja neki főnöke listáját, melyen annak szeretői szerepelnek. 

Giovanni meglátja Zerlinát a nő Masettoval tartott esküvőjén, és rögtön el akarja csábítani. Miután Masetto rájön, hogy a férfi a fent említett okból kínál fogadást a násznépnek megsértődik, és elmegy. Mielőtt azonban Giovanninak sikerülne elcsábítani Zerlinát megérkezik Elvira, és figyelmezteti a fiatalasszonyt, hogy ne higgyen a nőfalónak. A belépő Anna és Ottavio a csaló segítségét kéri apja gyilkosának leleplezésében, aki megígéri, hogy segít. Az ekkor visszatérő Elviráról megpróbálja elhitetni, hogy őrült, és csak hazudozik róla, majd elsétál, amikor Anna felismeri benne apja gyilkosát, és közli ezt Ottavióval. Leporello szól Giovanninak, hogy a násznép már a házban van. Zerlina kiengeszteli Masettot. A férfi kihallgatná a nő Giovannival váltott szavait, ám a rafinált álnok rájön, és mindkettőt bevezeti házába az ünnepségre. Ekkor álruhában megjelenik Elvira, Anna és Ottavio, hogy lebuktassák főhősünket. Miközben Leporello táncba viszi Masettot, Giovanni elsiet Zerlinával, kinek jajveszékelésére összerezzennek az ünneplők. Giovanni szolgájára, Leporellora fogná az esetet, ám az álruhás bálozók szembesítik a férfit tetteivel, aki végül elmenekül az ünnepi kavalkádban.

Miután Giovanni lecsillapítja a dühöngő Leporellot (pénzzel), átverik Donna Elvirát: Erkélye alatt eljátszatja szolgájával, hogy ő maga Giovanni. A csel sikerül, lecsalják a nőt, így Giovanni már majdnem eléri célját, hogy elcsábítsa Elvira szolgálóját, amikor megérkezik Masetto barátaival, aki Giovannit keresi, hogy revansot vegyen a Zerlinával tett bűneiért. Nem ismerik fel Giovannit, mivel annak ruháit Leporello viseli, így miután a csaló szétoszlatta a tömeget megveri Masettot, és otthagyja. Zerlina rátalál férjére és megvígasztalja. 

Leporello elmenekülne Elvira karjaiból, mikor megérkezik Zerlina és Masetto, és azt gondolván, hogy ő Giovanni, meg akarják ölni. Elvira ekkor még mentegeti, hogy ne tegyék, mert ez az ő férje. Ekkor Leporello leleplezi magát, és kihasználva a többi öt meglepettségét elmenekül.

Giovanni gúnyolja szolgáját a temetőben, amikor a Commendatore szobra figyelmezteti: már nem nevethet sokáig. Míg Leporello komolyan veszi a szobrot, Giovanni nem, és azt is gúnyosan kezeli, és meghívja azt vacsorára.

Don Ottavio próbálja meggyőzni Donna Annát, hogy házasodjanak össze, ám az nem akar rögtön apja halála után férjhez menni, ám biztosítja jegyesét szerelméről és hűségéről.

Giovanni fényes lakomát ül. Megjelenik Elvira, aki hamar távozik, hiszen Giovanni kigúnyolja, és a nő kérésének ellenére nem bánja meg bűneit. Leporello jelenti, hogy a szobor eljött vacsorára, Giovanni maga nyit ajtót. A szobor figyelmeztetésére sem hajlandó megbánni bűneit. A szobor a mélybe süllyed, Giovanni pedig a pokol tüzén ég el. 

A történet végén minden kerek lesz: Donna Elvira apácazárdába vonul, Zerlina és Mazetto hazamennek vacsorázni, Anna és Ottavio pedig megvárják esküvőjükkel a gyászév leteltét, Leporello pedig egy vendéglőben talál új állást.

  A szereplők

A szereplők ismertetésében most eltérek a szereposztás sorrendjétől, és a számomra felállított fontossági sorrendben fogok haladni, így Bognár Szabolcs Don Giovannijával kezdem.

Bognár Szabolcs már viszonylag régóta követhető a PNSZ színpadán. Játszott már a Falstaffban, Szerelmi bájitalban, az Antigónéban is. De mivel az operatagozat tagjai évente egy-két előadásban figyelhetőek meg, az ember könnyen felejti a színész-énekesek teljesítményét, sőt még annak is van bőven esélye, hogy egy évadban nem is találkozik egy adott színésszel. Így történt, hogy én Bognárt már legalább három éve nem láttam semmiben, és mivel az idő nagy úr, semmire sem emlékeztem belőle. Szerencsére kihasználta a tisztalap lehetőségét, színészi és énekesi jelenlétben egyaránt. Öblös bariton-tenor hangja kellően jól és stabilan szólt a színpadon, színészileg szintén jól hozta a sunyi, alattomos, csábító Giovannit, akit végül magával ragad Don Gonzalo szelleme. Giovanni egy hálás karakter, amennyiben a színész kihasználja a lehetőségét, nagy sikert tud bezsebelni, és ez ebben az esetben szerintem megtörtént.

Kiss András Leporelloja volt a másik kellemes élmény a darabban. Bár őt csak most ismertem meg, kiállásilag is nagyon passzolt rá a gonosz segédjének szerepe. Hangilag is igen meggyőző volt, bár a túl magas és túl mély hangjai még nem voltak teljesen pontosak, ezeket még gyakorolhatja. Ő volt az egyik, aki nagyon jól használta mimikáját, és ezzel nagyon jó benyomást tett rám. Remélem, hogy a pécsi operatagozat állandó fellépőjévé válik ezek után.

Donna Elvira szerepében Tímár Tímea tündökölt. Ő volt a másik színész a darabban, aki arcjátékát és hangját egyaránt szépen használta. Színpadi megjelenései mindig hangsúlyosak voltak, amerre sétált, odavonzotta a néző szemét, karakterileg is passzolt az érzelmileg széles skálán mozgó nő szerepére. Komikai vénája kétség kívül megvillant, és őszintén remélem, hogy nem az utolsó lehetőség volt ez arra, hogy megcsodálhassuk őt. 

Donna Annaért, azaz Rendes Ágnesért már nem mormolnék imákat. Külső megjelenésileg komikusan hatott, hogy a szende szűz hófehér ruhájába bújva egy barna bőrű, körülbelül 30-as nőt találunk, aki talán nem a naptól, hanem inkább a szoláriumcsövektől barnult be ennyire. Bár hangilag egészen jó, artikulációja még nem tökéletes, így szavai sokszor érthetetlenek. Tisztán énekel, hangja a magas részeknél még csilingel is, karakterileg mégsem telitalálat a szerepre, habár ez váltójára, Váradi Mariannára is igaz, aki bár fantasztikus operaénekes és színész, alulról az ötvenet karcolva már lehet, hogy nem a naiva kategória. Visszatérve Rendes Ágnesre, remélem, hogy még láthatom őt valahol, és bebizonyíthatja, hogy ez csak egy egyszeri alkalom volt.

Szerekován János alakította Don Ottaviot, Donna Anna hű jegyesét, Don Giovanni tökéletes ellentétét. Szerekován már karakterileg sem passzolt a vékony, magas, fiatal karakterű Donna Annához, mivel ő alacsonyabb, teltebb alkatú, ráadásul enyhén kopaszodó férfi. Hangja elég jó, noha néha halkan énekelt, melyből nem lehetett hallani minden szót, de ez partneréhez, Rendes Ágneshez képest elnézhető volt. Rendes Ágnessel nem volt meg köztük a kellő kémia, nem volt érezhető a színpadi szerelem, és ez sokat levont duettjeik és szerelmes áriáik minőségéből. Színészi játéka szintén megkérdőjelezhető, nem túl erős színpadi jelenség, és sajnos ezt még énekével sem tudja ellensúlyozni. Remélem, hogy egy következő operában még bizonyíthat.

Don Gonzalo karakteréről nem lehet túl sokat írni. A Kőrösi András által elénekelt karakter még a darab elején van színpadon körülbelül 4 percet, utána csak énekhangját lehet hallani. Borzasztó ötlet volt, hogy a szobor maga nem jelent meg az előadásban, csupán kivetítették alakját, ha nem így lett volna, akkor legalább egy szobor-jelmezbe bújva mozoghatott volna még a színpadon Kőrösi. Mély basszus hangját hallgatni nagyon kellemes, énekileg tökéletes választás volt, karakterileg pedig nem minősíthető, mivel nem jelent meg a színpadon. Állítólag távozik a Kaposvári társulatból, remélem, hogy többet láthatjuk még Pécsen.

A Masettot megformáló Egyed Krisztiánról már nem volt ilyen jó a benyomásom. Karakterileg nem túl jó választás, nem illik rá a szerep. Hangilag szintén gyenge, halk, noha hamisnak nem hamis (ahogy az előadásban egyébként senki sem, és ez egy nagy előnye a pécsi darabnak), mégis sokszor nem lehetett hallani, hogy mit mondd, énekel. Bár partnere törekedett arra, hogy meglegyen kettejük közt a kémia, az ő részéről nem sok viszonzás érkezett, és a szerelmes szál ezen részét valami felsőbb éteri erő tartotta össze talán, vagy a Zerlinát alakító művésznő ragaszkodása. Én nem tudom mi történt, minden esetre remélem, hogy legközelebbre sokat fejlődik a énekes, és jobb teljesítményt nyújt majd.

Zerlina Breinich Beáta által került megformálásra. Az első felvonásban nem ájultam el tőle, halk volt, és nem tűnt egy karizmatikus személyiségnek a színpadon, egyszerűen elvesztettem hogy merre megy a színpadon, és tekintettem át a már kiemelt Tímár Tímeára. A második felvonásban már nagyon meggyőző volt, és borzasztóan élveztem, hogy nem úgy énekelt, mint a többi operaénekes, ez alatt azt értem, hogy nem remegtet annyira, mint a többiek. Nem ítélem el az operaéneklés természetes velejáróját, de felüdítő pontja volt az előadásnak, hogy Breinich Beáta mennyivel "egyenesebben" énekelt, mint a többi színész. Színészi játéka a második felvonás alatt már szintén jó volt, és erős éneklésével párosítva meghatározó egyéniségévé vált a darabnak. Ahogy már írtam, úgy láttam, hogy erősen küzdött a Masettot alakító színésszel való szerelmes kapcsolat pontjainak megvillantására, ezt egy profibb partnerrel tökéletesen meg tudta volna valósítani, sajnos erre itt most nem volt lehetősége, de reményeim szerint nem az utolsó alkalommal láthattam őt. 

Összegzés

A pécsi Don Giovanni egy borzasztóan szélsőséges előadás. Egy vasalatlan terítő, amit nem sikerült tökéletesen kivasalni, helyenként göröngyös, foltos, felületes. De most térjünk vissza a metaforáktól a valóságba. Mint ahogy már a bevezetőben írtam, az Oberfrank Péter által irányított zenekar nagyon dinamikus, a darab műfajából fakadóan az előadás egyik tartógerendája. Bujdosó Nóra jelmezei nagyon különlegesek. A jelmezek a darab különböző pontjain világítani kezdenek, ekkor általában egy hangulatot jelentenek, és ezzel még látványossá válnak az amúgy is különleges, olykor hatalmas, báliruhák, esküvői ruhák, koktélruhák, és egyéb ruhadarabok. Sajnos Horgas Péter díszletei már nem ilyen tökéletesek. A díszletek eredetileg házakat jelképeztek, lépcsőzetesen volt kialakítva rajtuk erkély, miegymás. De mivel a díszletelemek különböző drótháló-szövevények voltak, ráadásul mind ugyanolyan szürke színűek, hiába forogtak, nem tudtuk megkülönböztetni a helyszíneket: Don Giovanni házát, Elvira előkertjét, a temetőt, Donna Anna házát. Az az elgondolás, hogy a darab utolsó 6-7 percére a díszletelemek összefordulnak, és egy fektetett koponyát tesznek ki, melynek szemüregében ül a már pokolra taszított Giovanni nem volt rossz, viszont a darab összes többi idejében a díszletelemek semmit mondó dróthálók voltak, érthetetlen elemekkel. A Gulyás Dénes féle rendezést nemegyszer fedte balladai homály: miért áll Donna Anna az Ottaviót hűségéről meggyőző áriájában egy, a szoknyájából kialakított nagy körben, vagy miért hiszik az éppen a bálterem közepén Masettoval táncoló Leporelloról, hogy ő erőszakoskodott Zerlinával, mikor végig jelen volt az ünnepségen. Nem volt jó ötlet, hogy a Commendatore szobrát nem vonták be az előadásba, pusztán vetítettek egy férfi árnyalakot a háttérben. A szobormotívum megjelenése fontos pontja lett volna az előadásnak, a történet szerint is elhanyagolhatatlan, a felkészületlen néző pedig azt gondolhatná, hogy egy sötét árnyalak csupán gúnyt űz a másokból gúnyt űző Giovanniból, talán tisztább lenne minden a nézőknek, ha a rendezői stáb jobban belegondolna azoknak a helyzetébe, akik először és egyszer tekintik meg az előadást. Ők pedig egy benyomás alapján ítélnek, és a rendező könnyen hitelét vesztheti egy ilyen meggondolatlanság következtében. Legközelebb pontosabban kell vasalni a terítőt.

Értékelés

Szereposztás

A képek a Pécsi Nemzeti Színház honlapjáról, a www.pnsz.hu -ról származnak.

S.a.n.s.